Connect with us

Bondár Anna sikerével a magyarok legyőzték Törökországot

MTSZ

Bondár Anna sikerével a magyarok legyőzték Törökországot

Bondár Anna két szettben legyőzte Ayla Aksut, így a magyar női teniszválogatott 2-0-ra vezet, vagyis a párosmeccstől függetlenül megnyerte a Törökország elleni találkozót a Billie Jean King Kupa euroafrikai zóna I-es csoportjának portugáliai tornáján.

Mivel a keddi esőzések miatt feltorlódott a program a Lisszabon külvárosában található Complexo de Tenis do Jamor salakpályáin, a magyarok kedd helyett csak szerdán tudták befejezni a Hollandia elleni meccsüket, amit 2-1-re megnyertek. Kisvártatva kezdődött az újabb találkozó, ezen Tóth Amarissa két szettben győzött Ipek Öz ellen.

A második mérkőzés, Bondár és Aksu találkozója még simább volt és 1 óra 27 percig tartott. A törököktől az elmúlt három évben háromszor is kikaptak a magyarok, akik szerdán 2-3-ra javították az örökmérleget.

A magyar szövetség közösségi oldalának híradása szerint a tét nélküli párosmérkőzés nem marad el, azt csütörtök délelőtt lejátsszák majd. Azt követően a – csoportelsőség felé sikerükkel nagy lépést tevő – magyarok Georgiával találkoznak. A feljutáshoz az első helyen kell végezni a csoportban, aztán nyerni kell egy mérkőzést a csoportelsők rájátszásában.

Tavaly áprilisban Vilnius rendezte meg az euroafrikai zóna I-es csoportjának tornáját, ott a magyarok bejutottak a rájátszásba, de kikaptak a törököktől, így nem kerültek egy osztállyal feljebb.

Eredmény, 2. forduló, B csoport:

Magyarország-Törökország 2-0 – állás a második egyes után

—————————-

Bondár Anna-Ayla Aksu 6:2, 6:2

korábban:

Tóth Amarissa-Ipek Öz 6:3, 6:4

csütörtökön játsszák:

Bondár Anna, Nagy Adrienn-Berfu Cengiz, Ipek Öz

Borítókép: Daniel Kopatsch/Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: MTSZ

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top