Connect with us

Marozsán könnyed győzelemmel nyitott Monte-Carlóban

ATP

Marozsán könnyed győzelemmel nyitott Monte-Carlóban

Marozsán Fábián nagyon simán győzött a 6,3 millió euró (2,4 milliárd forint) összdíjazású monte-carlói salakpályás férfi tenisztorna első fordulójában.

A szombaton Bukarestben elődöntős magyar játékos számára remekül indult a hét, mivel négy helyet előrelépve a 43. lett a világranglistán. Monacóban viszont a sorsoláson kemény ellenfelet kapott a cseh Jakub Mensik személyében, akivel eddig kétszer találkozott, s az ellenfél tavaly májusban Rómában és idén januárban Aucklandben is jobbnak bizonyult nála. A keddi csata előtt nem sokkal azonban Mensik jelezte, hogy visszalép az 1000-es viadaltól, Marozsán ellenfele pedig így a szerencsés vesztesként főtáblára kerülő Dzumhur lett. A 33 éves rivális jelenleg 81. a rangsorban, és korábbi egyetlen találkozójukat Marozsán nyerte 2022-ben egy Banja Luka-i challenger-tornán.

A második csata rendkívül egyoldalúnak bizonyult, ugyanis a Vasas sportolója mindkét szettben kétszer nyert játékot fogadóként, míg adogatóként egyszer sem vesztett, így mindössze 66 perc alatt lezárta az összecsapást.

A 26 éves Marozsán második fordulós ellenfele a lengyel Hubert Hurkacz lesz, aki a nyitókörben meglepetésre búcsúztatta a 15. helyen kiemelt olasz Luciano Darderit.

A hercegségi viadal másik magyarja, Fucsovics Márton vasárnap két szettben kikapott a chilei Alejandro Tabilótól.

Eredmény, 1. forduló (a 32 közé jutásért):

Marozsán Fábián-Damir Dzumhur (bosnyák) 6:2, 6:1

Borítókép: Mateo Villalba/Getty Images

Forrás: MTI

Kommentek

Több innen: ATP

Csapat

Csapat-világbajnokság

Korábbi női világelső teniszező tűnt fel a DVTK Arénában

By 2024. augusztus 22. csütörtök

Csapat-világbajnokság

A szerb teniszezők nyerték a férfi csapat vb-t

By 2012. május 26. szombat

Csapat-világbajnokság

Cseh-szerb döntő a csapatvébén

By 2012. május 26. szombat

Bulvár

To Top