Nincs kategorizálva
Szabadkártyások Queen’s-ben
A wimbledoni felkészítõ torna június 9-tõl 15-ig tart
Valamikori wimbledoni bajnokoknak ítélték oda a szabadkártyákat a Queen’s-i ATP versenyre: Goran Ivanisevic és Richard Krajicek részesült ebben a kedvezményben az idén.
A 31 éves Ivanisevicnek, mint ismeretes, újabb operáción kellett átesnie (kagylóhéj miatt) és ezért a Roland Garrost is ki kell hagynia, ellenben gyakran ismételi azt az akaratát, hogy Wimbledonban bizony ott szeretne lenni. A balkezes Zeko tizenegyedszer vesz részt majd az angol nyílt teniszbajnokságra rendezett felkészítõ tornán, ahol legjobb eredményét 1997-ben jegyezte: akkor a döntõben Mark Philippoussis ellen kapott ki. Ez elõtt pedig háromszor volt elõdöntõs, ahol mindannyiszor Greg Rusedskivel kellett megmérkõznie.
„Õszintén szólva fogalmam sincs, hogy nyertem meg ezt a meccset. Greg és én mindig olyan mérkõzéseket játszunk, amelyek 7-6-ra végzõdnek a harmadik játszmában. Emlékszem arra, hogy meccspontja volt: 125 km/h-ás szervát ütött, én visszaütöttem és láttam, hogy ott áll az alapvonal mögött, majd túl hosszúra üti a következõt. Akkor azt mondtam magamnak: Ember, õ ezek után nem érdemli meg, hogy megnyerje ezt a meccset. Akkor gyõztem, aztán másnap Philippoussis meg ellenem. Talán majd az idén.” – nyilatkozta Ivanisevic.
Krajicek 1996-ban lett bajnok Wimbledonban, amikor is Pete Samprast és Michael Sticht verte a többi között a döntõbe vezetõ úton. A fináléban azután MaliVai Washington ellen diadalmaskodott. Krajicek, a szerva-röpte játékos 14 éves pályafutása során elõször játszik majd a Stella Artois-n.
Forrás: Tennisweek
Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)